Játék áttekintése Tales of Kenzera: ZAU

Egy szeretett személy elvesztése nagyon nehéz az emberek számára, és ha ez a személy családtag, nem valószínű, hogy könnyen figyelmen kívül hagyhatja ezt a kérdést. A filmek és a videojátékok világában számos olyan alkotás született, amely ilyen témákat választott témául, és igyekezett a lehető legjobban minőségi termékeket előállítani. Ebben az összefüggésben tudok példákat hozni olyan játékokra, mint a GRIS és a RiME, amelyek meglehetősen sikeresek voltak a feladataik ellátásában. A fejlesztő Surgent Studios által kifejlesztett Tales of Kenzera: ZAU azonban más módon kívánja elmesélni szeretteink elvesztésének történetét.

Ez egy nagy lehetőségeket rejtő metroidvania játék, igazán gyors és élvezetes harci mechanikával, a térkép elég nagy ahhoz, hogy elmesélje rövid történetét. Egyszerű és nem a legjobb metroidvania, de jó sztorija és harcrendszere van. Bár vannak jobb Metroidvaniák is, ha a beállítások a te dolgod, valószínűleg jól fogod érezni magad ezzel a játékkal, és a legfontosabb pont a zene és a történet.

Kenzera meséi: A ZAU egy Zau nevű fiú történetét meséli el, aki éppen most veszítette el apját, és megpróbál megbirkózni elvesztése miatti gyászával. Édesanyjától kap egy jegyzetfüzetet, amely apja utolsó kéziratait tartalmazza, ami segít megérteni a veszteség fogalmát. A főszereplő egy afrikai törzs tagjaként él. Megkéri Kalungát, a halál istenét, hogy a három nagy szellem kiszabadításáért cserébe szabadítsa fel apja lelkét. Az ízlések szubjektívek, így lehet, hogy tetszik a történet, vagy nem. Egyszerű és közhelyes, de nagyon szép. Itt az a fontos, hogy ez a játék egy szerelmes levél az alkotótól néhai édesapjának.

Mint mondtam, ez egy metroidvania játék, és a játékmenetet tekintve a műfaj más mechanikáját követi. Szinte minden környezetben kapsz egy különleges képességet, amely különféle kontextusokban jól jön. Mindezek a képességek a platformok szakaszban találhatók, és a harchoz segítséget kell kérned a játék képességfájától. A ZAU-nak két maszkja van, amelyek mindegyikével speciális csapásokat hajthat végre. A napmaszkot leginkább közelharcra, a holdmaszkot pedig távolsági harcra használják. Tudnod kell, melyik ellenséget melyik maszkkal célozd meg a legjobban.

Noha hiányzik belőle az összetett térkép és a mély harci és frissítési rendszerek, a játék összességében jó érzés játszani. A nap- és holdmaszkok közötti oda-vissza váltás egy stratégiai réteget ad a hatékonyság maximalizálásához, és lehetővé teszi, hogy a játékstílusodat a kívánthoz igazítsd.

A játéknak van néhány negatív pontja, amit kritizálhatok. A frissítési fa általános és kicsi. Az Ön által gyűjtött csecsebecsék szintén általánosak. Az ellenségek nem változatosak, és a játék előrehaladtával egyre bosszantóbbakká válnak, különösen a repülő ellenségek számának növekedésével. A térkép nagyon lineáris, minden területnek van egy vagy két elágazó útvonala, amelyek mindig újra csatlakoznak ahhoz az úthoz, amelyen egyébként is mennie kell. A terület térképe megnyílik abban a pillanatban, amikor eléri, és kissé megnehezíti annak megállapítását, hogy melyik utat választotta, és melyiket – de a kevés alternatív útvonal miatt ez még nagyobb problémát jelent.

Vizuálisan ennek a játéknak a grafikája nagyon szép, és egy különleges művészeti stílust használ, amit az Ori sorozatban láttam. Az alkotók mindent megtettek a művészi dizájn terén, és olyan terméket alkottak, amely nem fárasztja el a szemet a világra figyelve, és változatos, vonzó színekkel izgatja a játékost. Minden környezet egyedi kialakítású, és nem találtam problémát ezzel kapcsolatban. De másrészt az ellenségek kevésbé változatosak, ami nem túl elfogadható egy metroidvinia műfajú játéknál. A főnökharcok szintén kevések, és nincs különösebb megemlítésük. Mindegyik kialakítása ismétlődő, és a kreativitás ebben a részben eléri a minimumát.

De minden bizonnyal a Tales of Kenzera: ZAU játék legkiemelkedőbb tulajdonsága a Nainita Desai zeneszerző által írt zenéje, aki művészi pályafutása során olyan játékok zenéjét játszotta, mint a Telling Lies és az Immortality. Zenekari zenét használt, és munkájának eredménye igazán elismerésre méltó.

A ZAU különböző reakciókat mutat az egyes problémákkal szembesülve, ami a zenében is megmutatkozik, és gratulálni kell a zeneszerző teljesítményéhez. A szinkronszínészi osztályon maga Abu Bakr Salim van a főszerepben, aki a szerepét erővel teljesítette, a többi szinkronszínész pedig elfogadható teljesítményt nyújt, dicsérhető. A szinkronjáték fantasztikus, és az egész történet során életre kelti a történetet.