Játék áttekintése LOVE ETERNAL

A LOVE ETERNAL egy mélyen kreatív játék, egyike azoknak, amelyekről a lehető legkevesebbet kell tudni. Azt hittem, hogy „csak” egy platformer, de hamar rájöttem, hogy ennél többről van szó. Egy nap véletlenül megláttam a játék animált előzetesét a YouTube-on. Szürreális és vizuálisan érdekes volt, több mint elég ahhoz, hogy felkeltse a figyelmemet. Tíz dollár nem volt magas ár, ezért kockáztattam. Végső soron elmondhatom, hogy élveztem, de szerintem az, hogy valóban megéri-e megvenni, attól függ, mit vársz tőle.

A főszereplőt, Mayát, egy őrült isten elrabolja, és több mint 100 képernyőn utazik keresztül, amelyek tele vannak tüskékkel, lézerekkel, kapcsolókkal és csapdákkal, miközben felfedezi új börtönének félelmetes titkát. A történet véleményem szerint a játék fénypontja. Felületesen egyszerű, de mind a játékban, mind a látványvilágában van elég bonyolultság és furcsaság ahhoz, hogy mindenféle elmélet szülessen arról, hogy mi is történik valójában.

A játék a várakozásokat is felülmúlja, mivel videojáték jellegéből adódóan, olyan játékok stílusában, mint az Undertale vagy a Void Stranger. Természetesen nem olyan bonyolult, mint ezek bármelyike, de a történet bemutatása sokkal egyedibbé teszi.

Ami a játékmenetet illeti, a LOVE ETERNAL egy ügyes és meglehetősen egyszerű platformer. A levegőben a gravitáció megváltoztatásának képességét használod a mozgásod irányításához és a tüskék és lézerek elkerüléséhez. Ez önmagában nem egy bonyolult rendszer, de a játék sok nehezebb pályán nagyon ügyes mozgást igényel.

A legtöbb platformerben csak közepesen jónak tartom magam, így bár néhány szobával nem volt gondom, a többit 15-20 perc alatt befejeztem. Ennek ellenére az új akadályok vagy mechanikák hiánya a játék legtöbb részében sokkal kevésbé vonzóvá teszi a platformert, mint az olyan játékok, amelyek inkább erre összpontosítanak, mint például a Celeste.

A játék első fele a fordított gravitációról és a tüskék elkerülésére szolgáló pontos ugrásokról szól, néhány meglehetősen nyugtalanító átvezető jelenettel, ahol a családtagjaid pókokká változnak és elmenekülnek. Ez a rész főként a képességeidet és az időzítésedet teszi próbára néhány jó fejtörővel. A játék szerint egy szív extra esélyt ad a visszafordításra, de mindegyiket össze kell gyűjtened ahhoz, hogy teljesítsd a pályát, függetlenül attól, hogy hány visszafordítást használsz.

Miután befejezted a platformjátékot, elkezdődnek a point-and-click és a vizuális regény részek. Nem számítottam rá, hogy ennyit fognak elfoglalni a játékból, ezért a legtöbbjüket kihagytam, de a nyugtalanító képek és a hangulat így is lenyűgözött, különösen az a hátborzongató születésnapi buli, ahol a szülők a falnak néznek, és disznófejeket szolgálnak fel ételként. Még ijesztőbb lesz, amikor idegenek kezdenek megjelenni a házadnál, és anyukád folyamatosan egy tányér kutyakajáról etet, mint ahogy a családdal is történt.

Aztán visszatérünk a aprólékos platformjátékhoz, ezúttal egy virtuális narrátorral, aki kommentárt ad. A végső pálya szinte lehetetlen, mivel az utolsó 3 szív alul van egy vízszintes sorban, tüskékkel, nem megengedettek a hibák, és én legalább 10 percet ott lehettem, és utálom, hogy az OBS nem vette fel rendesen, különben feltöltöttem volna a játékmenetet.

Na mindegy, utána hazaérsz, néhány, egyértelműen az internetről származó, vízjelekkel ellátott stockképpel, plusz diavetítésekkel, amiket szerintem senki sem használ így, legalábbis most nem. Zavart és szorongtam, mert nagyon undorító volt, és úgy érzem, hogy a fejlesztők valószínűleg két művet kombináltak 1-be, mert nem látom az összefüggést, de talán mindegyik munka túl rövid önmagában, így jön majd egy kombináció.

Éppen amikor azt hittem, hogy a végére értem, volt egy utolsó labirintus, amiben a gravitáció segítségével jutottam át, és akkor történt a legmegdöbbentőbb dolog: az az undorító lány hirtelen a semmiből bukkant fel, és hatalmas arca betöltötte az egész képernyőt, nagyon megütött. Amikor fiatalabb voltam, mindig azt gondoltam: “Ha valaha rendező leszek, hirtelen felteszem a rosszfiú arcát a képernyőre, hogy mindenkit megijesszek.” Most már tudom, hogy ez a módszer működik.

A játék grafikai stílusa, a hangulata és a prezentációja mind lenyűgöző. A legjobb történetpillanataiban a játéknak sikerül egy nagyon megindító és kísérteties hangulatot megragadnia, meglepve és meglepve engem még akkor is, amikor azt hittem, tudom, hová tart.

Összességében a Love Eternal egy izgalmas kis játék, amely rengeteg lehetőséget nyit meg arra vonatkozóan, hogy mit lehet csinálni egy videojátékban, mit szabad csinálni. Végül is a szabályok, bármennyire is fontosak, meg is szeghetők, ahogy a Love Eternal is mutatja.

Egyértelmű, hogy a fejlesztőcsapat sok szeretetet és szenvedélyt fektetett ebbe a játékba, és élveztem az időt vele. A platformer részek jól megtervezettek, és nagyszerű munkát végeznek a valóban nehéz, de igazságos pályák létrehozásában, amelyek kielégítőek a teljesítése szempontjából.