Játék áttekintése HORROR TALES: The Beggar

Horror Tales: The Beggar kiemelkedik lenyűgöző vizuális minőségével, gyönyörűen megtervezett jeleneteivel, amelyek bemutatják a fejlesztő tehetségét a lenyűgöző környezetek létrehozásában. A történet, bár egyszerű, felkelti a játékos érdeklődését, és meglepő fordulatban csúcsosodik ki. Ez egy egyedülálló fejlesztői termék, amelynek ára elfogadható, ezért ne várjon túl sokat, és ha úgy gondolja, hogy ez egy horrorjáték, akkor azt mondom, hogy 3 hirtelen ijesztgetésen haladjon feszültség nélkül.

A játék azonban nem mentes a pozitívumoktól – a látvány egész jó, a hangeffektusok illeszkednek a tájhoz, és van egy érdekes napszakban eső be/ki játék funkció, de ez már önmagában is elég ok arra, hogy ne játékot ajánljunk. Valószínűleg a Horror Tales: The Beggar-t inkább rejtvény-platformos kalandnak tartanám, mint horrorjátéknak, de vannak benne kísérteties részek és időnként egy fantasztikus ugrás. Az isteni erők, amelyekkel rendelkezel, és a mechanika, amelyet a világ körüli kalandodon használhatsz, ez egy nagyon egyedi élmény, és szerintem érdemes megnézni.

A játék cselekménye nem túl érdekes. Egy valaha virágzó civilizáció maradványain kell áthaladnia, most egy alattomos tájon, amelyet a katasztrofális erők káosza formált. Ez a fejlesztők előző játékának történetének folytatása, de ezzel ellentétben egyáltalán nem megnyerő. Összességében nincs semmi, ami leköti a játékost és érdekelné, miközben a visszajátszási érték 0.

A Horror Tales: The Beggar egy csomó olyan mechanikát mutat be, amelyeket általában nem látni egy horrorjátékban, beleértve a telekinézis használatát tárgyak mozgatására és dobására, sőt a körülötted lévő világ manipulálására az időjárás és a nap megváltoztatásával, és bár ezek a dolgok nagyon Ígéretesnek tűnnek, de a játékmenet nagyon fejletlen.

Az objektum alapú rejtvények soha nem lépnek túl azon, hogy “mozgass egy dobozt közvetlenül a fal mellett, hogy átugorhasd”. A globális módosítások nagyon klassznak tűnnek, de alapvetően csak „éjszakára váltunk, hogy megelőzzük a leégést, nappali fényről napelemes energiára, és újra éjszaka”, vagy bekapcsoljuk az esőt, hogy eljussunk valahova úszással és kikapcsolással.

A játék még epikus boss-csatákat is ad, és valójában vannak itt harcok, de ezek aligha epikusak, mivel a telekinézissel csak szemetet dobsz a bossra. Még a végjáték is tartalmaz néhány további harci mechanikát és ellenséget, de ezek nem tesznek sokat, és az idő nagy részét elpazarolják. Összességében a csata hihetetlenül unalmas és könnyű is – azt hiszem, csak kétszer haltam meg az átjátszásom során, és mindkétszer úgy haltam meg, hogy két ellenség vagy egy ellenség és egy akadály közé ragadtam.

A játékmenet kevésbé ijesztő, mint amire számítottam, ami kissé kiábrándító. A harc kimerült, főleg a túlzott dobási töltési idők miatt. A harci környezet azonban jól kidolgozott, ami arra utal, hogy néhány változtatással jelentősen javítható. Mivel a játék nem harc-orientált, eltekintve az időnkénti boss-harctól, ez nem ront az általános élményen. A legkiábrándítóbb számomra a fizikai rendszer, különösen a dobozok és egyéb tárgyak, amelyek elzárják az utat. Bár mozgathatja őket, kínosan érzik magukat, és semmit sem tesznek hozzá az élményhez. Úgy tűnik, ez a korábbi játékok visszatérő problémája.

Összességében a Horror Tales: The Beggar nagyon szétszórtnak érzi magát. Véletlenszerűen véletlenszerű helyekre küldenek, beleértve egy kísérteties elhagyatott kórházat, egy buddhista templomot, egy égő erdőt és még sok mást. Egy ponton egy barlangba botlasz egy kiskutyával, akivel ehetsz és játszhatsz, de ez nem kapcsolódik a játék többi részéhez, és nincs valódi okod arra, hogy ott legyél. A történet legalábbis nagyon furcsa és nem túl érdekes.

Nagyon tetszettek a korábbi játékok, amelyeket Mr. Carlos Coronado fejlesztett, főleg az Inferniumot és a HORROR TALES: The Wine-t. De hogy őszinte legyek, egyszerűen nem tudom pozitívan értékelni a Horror Tales: The Beggar-t, mert az előző két címmel ellentétben nem túl jó játék. A The Beggar egy nagyon ambiciózus projektnek tűnik, amely egyszerűen nem működik.

A The Vine egy egyszerű játék volt, ami a maga egyszerűségében jó volt. Az Infernium sok szempontból hibás volt, de nagyon furcsa és eredeti volt, és tökéletesnek tűnt. Őszintén szólva, A koldus menő, de befejezetlen ötletnek hangzik. Nem akarok túl keménynek tűnni, mivel ez csak egy egyjátékos indie projekt, de alig szerettem játszani vele, és nem tudom eléggé ajánlani. Viszont szeretek más játékokat, amelyeket ugyanaz a fejlesztő tervezett.