in ,

Játék áttekintése Whisker Mess

Játék áttekintése Whisker Mess

Nem állítom, hogy az Afil Games nevének hallatán bármi is megmozdult bennem a Whisker Mess előtt. Ez a stúdió szeret kategóriákban gondolkodni (sokoban, alakzatrendező, útvonalépítő játékok), és a korábbi, Get Them Out! címmel megjelent darabjuk pont azzal veszített el engem, hogy senki nem magyarázta el, mi mit csinál. A Whisker Mess viszont éppen ezt a hibát próbálja korrigálni, és az első órában kiderül, hogy a javítás nem kozmetikai. A macskákkal borított csempékből álló rács első pillantásra ártalmatlan, sőt gyerekes látvány, de amikor az ember rájön, milyen döntéseket kényszerít ki a játék, gyorsan megváltozik a benyomása.

Az alapötlet egyszerűnek hangzik: a bal oldalon sorakozó, különböző méretű formákat kell a rácsra pakolni. Minél nagyobb egy alakzat, annál nehezebb helyet találni neki, a kicsik gyakorlatilag bárhová bepasszolnak, ezért a szokásos ökölszabály az, hogy érdemes a nagyokkal kezdeni. Erre épül egy Tetris-szerű szabály is: ha egy sor vagy oszlop teljesen megtelik, az ott lévő elemek eltűnnek. A Whisker Mess azonban nem arról szól, hogy eredményt halmozz fel és tisztán tartsd a táblát, hanem arról, hogy minden gombolyag és egér eltűnjön róla. Ez a cél teljesen átfordítja a logikát. A vonalak tisztítása nem jutalom, hanem eszköz, méghozzá időnként fájdalmas eszköz, mert a saját, gondosan elhelyezett darabjaidat is magával viheti.

Az igazi mélységet a speciális blokkok adják. Az Explosive feliratú gombolyag a környékét söpri el, a Multiplier eltűnése után plusz gombolyag kerül a táblára, a Rotatorok kilencven fokkal elforgatják a bal oldali készletedet, az Adapative (a játék maga írja így) egerek pedig csak egy meghatározott irányból hajlandók elpusztulni, olykor éppen átlósan. Már az is jó hír, hogy a blokkok fölé húzva az egeret leírás jelenik meg róluk, mert a stúdió korábbi játékában pont az ilyen magyarázatok hiányoztak. A rendszer szépsége viszont a rangsorolásban rejlik: minden körben el kell döntenem, hogy a robbanó blokkal kezdek, mielőtt az kellemetlen meglepetést okoz, vagy inkább az átlósan sebezhető egérre vadászom, mert az a legkényesebb. Ez pontosan az a fajta döntés, amit egy menedzsmentjátékban szeretek: szűkös erőforrások, egymással versengő prioritások, és minden lépésnek ára van. Nem gondoltam volna, hogy ezt egyszer macskás csempéken fogom gyakorolni.

A belső falak külön fejezetet érdemelnek, mert egyszerre áldás és átok. Lerövidítik a szükséges vonalakat, tehát olyan elemeket is le lehet szedni, amelyekhez egyébként egy egész sort kellett volna feltölteni. Ugyanakkor, ha nem figyelek, a falon keresztül létrehozott vonal olyan darabokat is eltüntet, amiket meg akartam őrizni. Ez a mechanika kétszer annyi gondolkodást követel, mint amire elsőre számítottam, és többször előfordult velem, hogy egyetlen figyelmetlen lerakás után néztem, ahogy a fél készletem elpárolog, a szint pedig megoldhatatlanná válik. Azt hiszem, ez a játék legjobb és legkegyetlenebb ötlete.

Ami viszont alaposan az idegeimre ment, az a véletlenszerű készlet. A játék tetszőleges sorrendben adja a formákat, és hiába tervezek szépen, előfordul, hogy egymás után kapok három ötelemű szörnyeteget, amikor egy kételemű darab zárná le a vonalamat. Ez nem nehézség, hanem lutri, és nincs rosszabb érzés annál, mint amikor egy logikai játékban a vereséget nem a saját döntéseim, hanem a generátor okozza. Ráadásul részben emiatt bármelyik szint átdöngölhető nyers erővel: ha elég kitartóan újrakezdem, egyszer csak kegyes lesz az osztó, és az ilyen győzelmek íze keserű. Ha rajtam múlna, minden szint fix, begyakorolható készletsorrendet kapna, vagy legalább látnám előre a következő néhány formát, esetleg véges számú cserét lehetne felhasználni. Akkor a tanulás és a tervezés lenne a fejlődés motorja, nem a szerencse. Értem én, hogy a véletlen feszültséget visz a játékba, de számomra ez pont a feszültség ellentéte: elveszi a kontrollt, amiért az ilyen játékokhoz egyáltalán leülök.

A tanítás terén a Whisker Mess félig javítja azt, amit az elődje elrontott. A blokkleírások nagy előrelépést jelentenek, igazi oktató szint viszont továbbra sincs, és a belső falak működését senki nem magyarázza el. Nekem, aki a Get Them Out!-tal már eltöltöttem néhány estét, voltak alapjaim, de így is akadt olyan szabály, amit kizárólag a saját kudarcaimból tanultam meg. Egy teljesen új játékos valószínűleg az első fél órában feladja, és ez szerintem fölösleges veszteség, mert a játék magja megérdemelné a türelmet.

A szintek felépítése eközben kellemesen változatos. Mindegyiknek van valamilyen egyedi problémája: az egyikben hemzsegnek a Rotatorok, és folyamatosan azon aggódom, mi történik a készletemmel, ha véletlenül többet szedek le egyszerre, a másikban az átlós egerek uralják a táblát. Ez a fajta tematikus feladatkiosztás jól működik, és a rövidebb ülésekben kifejezetten élvezetes. A hosszabbakra viszont kifáraszt a ciklus, mert a ritmus mindig ugyanaz: pakolás, tisztítás, prioritások átgondolása. Egy óra után érzem, hogy a kezem rutinból rakja le a darabokat, és ilyenkor kezdem észrevenni az ismétlődést. Ez részben az én türelmetlenségem, de részben a játék szerkezetének következménye: nincs benne olyan hosszú távú ív, ami a tizedik szint után is újat mutatna.

A látvány és a hangok terén a játék hozza a műfaj minimumát, és nem is akar több lenni. A csempék jól olvashatók, az ikonok egyértelműek, a macskarajzokkal nincs bajom, még ha a cukiság engem hidegen is hagy. Egy ilyen játéknál a funkcionalitás többet ér a szépségnél, és ezt a Whisker Mess érti: pillanatok alatt felismerem, melyik darab melyik. A zene kellemes, de körülbelül húsz perc után észre sem veszem, ami egy logikai játéknál inkább dicséret, mint kritika, viszont azt is jelenti, hogy semmi sem maradt meg belőle. Technikai problémákba nem futottam, a játék stabilan és gyorsan fut, ami egy ilyen egyszerű felépítésű darabnál nem meglepő.

Összességében a Whisker Mess az Afil Games eddigi legjobban sikerült játéka abban a kategóriában, amelybe tartozik. A tervezés, a prioritások kezelése és a falakkal való sakkozás hosszú estékre elegendő mélységet ad, és a blokkleírásoknak köszönhetően a rendszer is könnyebben megnyílik, mint korábban. A véletlenszerű készlet és a hiányos tanítás miatt viszont nem tudom fenntartás nélkül ajánlani. Aki szeret gondolkodni, és elviseli, hogy a játék néha igazságtalanul bánik vele, az talál itt magának néhány jó estét. Aki viszont kiszámítható, megtanulható feladványokat keres, az valószínűleg hamarabb félreteszi a játékot, mint én. Nálam a mérleg nyelve: erős, okos játék, amely időnként saját maga ellen játszik.

Overall
7.7/10
7.7/10
  • Grafika - 6.6/10
    6.6/10
  • Sztori - 5.5/10
    5.5/10
  • Zene - 5.5/10
    5.5/10
  • Játékmenet - 7.7/10
    7.7/10
Azt állítja a floridai nudista resort, hogy fizetést kértek tőle a GTA 6-os hamis értékelések eltávolításáért

GTA 6: fülhallgatóval bárhol rádiót hallgathatsz, bemutatkoztak az állomások

Leáll a GTA 6 szivárogtatásával a Cyberleek, miután a memecoin céljai meghiúsultak

Leáll a GTA 6 szivárogtatásával a Cyberleek, miután a memecoin céljai meghiúsultak