A Once Upon a Jester egy innovatív játék egy bohócról és barátjáról, Sokról, akik színházi előadásaikkal próbálnak bejutni a királyságba, hogy bejuthassanak a kastélyba és ellophassanak egy hatalmas gyémántot. Emiatt a nemes pár beutazza a királyságot, és improvizált színházi előadásokkal, dalokkal vagy furcsa viccekkel nyűgözik le a külföldi közönséget, hogy bejuthassanak a híres királyi színházba.
Maga a történet néha klisé, néha vicces, és többnyire egyszerűen elbűvölő. Teljesen imádom a játék humorát. És mégis, ott van Hafnar, aki csúnya, és az éneke kellemetlen. Jó és vicces karakter, de őt és a dalait nem tudtam kedvelni. A humor mindig sikeres az elején és a játék írását tekintve.
Ne várj akciót, erőteljes fejtörőket vagy bármi mást a Once Upon a Jester játékmenetétől. Ez egy gyönyörű, karakterközpontú történet az önmagad megtalálásáról. Ha valami rosszat kellene mondanom róla, az az lenne, hogy időnként lassú lehet, de epizodikus jellege és a napi egy epizódos stílusa miatt könnyen játszható rövid sorozatokban, és megúszhatjuk.

A játékmenet nagy része egyszerűen városról városra járásból, balról jobbra sétálásból, majd ezeknek a műsoroknak a végrehajtásából áll, buborékok vagy időzített opciós szakaszok segítségével, minden alkalommal a műsor plakátját díszítve. Minden műsor nem tart tovább néhány percnél, a játék pedig rövid, és gyorsan, egy ülésben végigjátszható.
Az egyik kritikám a játékkal kapcsolatban a műsorokkal kapcsolatos. Amikor a városlakókkal szocializálódsz, nem mindig világos, hogy mit próbálnak a gondolatbuborékok ábrázolni. Néhány szimbólum nyilvánvaló, például a szeretetet szimbolizáló szívek, de vannak mások, amelyek elgondolkodtatnak azon, hogy mit is képviselnek. A felhasznált posztermatricák száma rajtad múlik, de eltart egy ideig, amíg felépíted a matricakészletedet, és csak a játék vége felé kezdesz sokat gyűjteni belőlük. Ez azt jelenti, hogy a plakátok gyakran kissé alapvetőnek és nagyon hasonlónak tűnnek. Nem vagyok teljesen biztos benne, hogy a poszternek mi köze ehhez.
Úgy tűnik, nem befolyásolta a résztvevők számát, az előadásban a választási lehetőségeket vagy a kapott csokrok számát. A poszter elkészítése sokkal szórakoztatóbb is lehetett volna, jobb dizájnnal és több munkával, de végül csak tíz matricát kellett felragasztani, és csak átméretezni vagy elforgatni őket. Végül egy nagyon alapvető poszter lett belőle, ami kicsit silánynak tűnt, és miután több matrica lett, nem láttam okot arra, hogy újra játsszak a játékkal.
Régebben nagyon ideges voltam az előadás előtt, szóval határozottan úgy éreztem, hogy van egy kis kockázat azzal kapcsolatban, hogy a közönség megítéli az erőfeszítéseidet, de azt hiszem, ez nem igazán számított. Nem olyan nehéz trükköket végrehajtani, vagy kitalálni, hogy mit akar a közönség, így a történet csak folyik.

Nagyon vegyes érzelmeim vannak a Once Upon a Jesterrel kapcsolatban ezek miatt az okok miatt, de azt hiszem, a legtöbbjük pozitív. Minden, ami tetszett a játékban, vagy túl rövid volt, vagy nem volt elég. Imádtam beszélgetni ezekkel a nagyon kreatív és vicces NPC-kkel, de úgy éreztem, hogy minden helyszínen csak 2-5-tel lehet beszélgetni. Jó, hogy van néhány különböző helyszín, amit felfedezhetünk, de a játék nagyon lineáris volt a bennük való mozgás tekintetében, nem tudtam kiválasztani, hová menjek, mert a történet folyása a helyszínek látogatásának időrendi sorrendjétől függött.
Emellett nagyon könnyű volt a közönség kedvében járni, még a rémálom módban is, ami valójában nehezebb volt. Imádtam játszani az átvezető jelenetekkel, de a játék során csak 10-13 lehet belőlük, újra kellett játszanom a játékot, hogy lássam az összes lehetséges átvezető jelenetet. A második végigjátszás során pedig a járhatatlan cselekmény nagyon idegesítő volt.
Azok a pillanatok, amikor a kamera lassan lejjebb ereszkedik, hogy megmutassa a játszható karaktert, annyira unalmasak és feleslegesek voltak, és miért vannak egyáltalán a játékban? Miért olyan lassúak??? Ezenkívül néhány párbeszéd vége megállítja a karaktert, mert a nem játszható karakter, akivel beszélgettünk, nagyon lassan hagyja el a képernyőt.
A vonzó művészeti stílus mellett a zene is külön figyelmet érdemel, mert nagy részét teszi ki. Néha egymásra épülő előadások, mint egy dal három-három verziója egy furcsa szerelmi háromszög mindkét oldaláról. És a minőség, úristen. Még ez is “improvizatívnak” érződik. Sok darabban nagyon egyszerű akkordsorok vannak, és a szereplők néha kicsit elhangolatlanok (kivéve a hercegnőt, ő fantasztikus), de ez valahogy jobbá teszi a dolgokat.

Overall
-
Grafika - 7/10
7/10
-
Sztori - 6.5/10
6.5/10
-
Zene - 8/10
8/10
-
Játékmenet - 6.5/10
6.5/10

