Játék áttekintése I See Red

Az I See Red egy élvezetes twin stick shooter és roguelite, valami rejtett gyöngyszem az indie címek között, amiből többet szeretnék látni a Nintendo Switch könyvtárában. A játék Matthew Taurus szerepébe helyezi, aki bosszút áll kínzóin, és közben annyira a küldetésére koncentrál, hogy a folyton vörösen izzó célpontjain kívül semmi másra nem figyel.

Ha játszottál már Roguelike címmel, akkor nem kell elmondanom, mi érhető el az I See Redben. Azok számára, akik nem tudnak róla, ez egy olyan játék, ahol a cél a túlélés és a lehető legtöbb véletlenszerű frissítés megszerzése, mielőtt megölnének, és az elejétől újraindulna, hogy létrehozzanak egy kombót, amely befejezi a játékot és elpusztítja az ellenségeket. A játék során egy történetet is kapsz a főszereplőről és a háttértörténetéről, amely attól függően, hogy mit keresel, nem biztos, hogy érdekel.

Az I See Red játékmenete különböző hajókon (régiókon) való áthaladásból és különböző buffok/módosítók összegyűjtéséből áll. Minden három-négy hajó után főnöki harc következik. A lövés elég jól működik, és a különböző fegyverek széles választéka áll rendelkezésre.

A játék a fegyverek cseréjét ösztönzi, és általában meglehetősen korlátozott lőszerrel rendelkeznek, és a fegyver kiürítése után rádobhatod az ellenségre, és kaphatsz egy új változatot, mint a “Superhot”. Van egy birkózó horog is, amellyel gyorsan elérheti az ellenséget, vagy használhatja különféle tárgyak megragadására a szobában és az ellenség felé.

Ennek a játéknak a roguelite aspektusa a szokásos módon működik, és miután megölnek, visszateleportál az elejére, és felhasználhatja a futás során összegyűjtött pénznemeket különböző statisztikák frissítésére. Sokat kell fejleszteni, így még ha meg is halnak, akkor sem érzi úgy, hogy nincs előrelépés.

Míg az I See Red minden jelölőnégyzetet bejelöl egy szélhámos címhez, és néhány dolgot jól csinál, néhány dolgot rosszul. Például a harc nagyon jó érzés, nagyon megnyugtató az űrhajók körül rohangálni, lelőni az ellenséget, majd brutálisan megölni őket, mint egy őrült Starlord. A játék fő ciklusa meglehetősen rövid, de még mindig megfelelő mennyiségben, a játék a pályák között is visszatér a hajóhoz, és a futás bármely pontján kiléphet.

A fejlesztők egyértelműen nagy szenvedélyt tanúsítanak a játék iránt, ami megmutatkozik a játékba helyezett kis felvirágzásokkal (például egy interaktív tábla és egy személyes szoba a főszereplő számára, amely lehetővé teszi, hogy elhagyja a játékot, vagy újrajátssza a prológust).

Ezenkívül a játék néhány menüopciója kissé zavaros, és a játék nem mondja meg, hogy mit csinál, a fő példám erre az, hogy amikor meghalsz, két lehetőséged van a karaktered frissítésére, gyors újraindításra vagy szimuláció elindítására, amit a szimuláció indításához kell választanod, és ez nem volt egyértelmű a játékom elején.

Egy másik probléma, hogy néhány hajón eltéved, és nem látja a képernyő alján lévő ajtót, mert a kamera szöge nem mutatja jól. Az sem segít, hogy a játék nem ad egy kis térképet, hogy lásd, hol jártál, vagyis emlékezned kell a hajók elrendezésére (ami azt jelenti, hogy a hajók nem véletlenszerűek, de annyi van, hogy nem várható el, hogy mindegyikre emlékezz).

Egy másik negatívum, amiről úgy érzem, hogy néha félreért, a csatákhoz kapcsolódik. Harcban van egy küzdőhorog, amellyel tárgyakat szedhetsz fel vagy ellenségeket kivégezhetsz, a probléma az, hogy néha az ellenség készen áll a végrehajtásra, de van egy tárgy vagy doboz, amelybe a küzdőhorog rá akar akadni, és emiatt a kivégzések felhasználhatók az egészség helyreállítására, miközben az ellenség megpróbálja befejezni.

De felvesz egy fegyvert vagy dobozt, és helyette lelövik. Utolsó negatívum, hogy a hajó menü nem túl gördülékeny a következő úti cél kiválasztásakor, és néha megpróbálok egy adott hajót kiválasztani, de hiába próbálkozom és milyen irányba nyomom, soha nem választja ki.

A következő a grafikával és a stílussal kapcsolatos, mert az érzelmektől függően lehet pozitív vagy negatív, a játék grafikája nagyon jó a különböző környezetekkel, ellenségtípusokkal és sok részlettel, azonban lehet, hogy valakinek nem tetszik a fekete-fehér színvilág, ahol csak a piros színek látszanak. Jómagam ugyan élveztem a stílust, de azt hittem, kicsit a Hatred-re emlékeztetett (egy pár évvel ezelőtti ellentmondásos játék), amely mint stílus nagyon kötődik a játék történetéhez, és enélkül nem lenne ugyanaz. A játék zenéje nagyon jó néhány olyan dallal, amelyek a Doom képeit idézik, és a harcban néhol izometrikus Doom érzése lehet, ami tőlem magas pontszámot kap.