Játék áttekintése Abathor

Az Abathor egy szerelmes levél a retro játékokhoz, és ha élvezi a klasszikus arcade játék élményét olyan konzolokról, mint a SEGA és a SNES, amelyek közül említhetek olyan példákat, mint az Altered Beast, Castlevania, Golden Axe, Rastan Saga, ezek mindegyike nosztalgikus érzést kelt, nem hagyhatja figyelmen kívül ezt az oldalsó görgetős remekművet. Ami a játékot illeti, sokat kell értékelni. A fejlesztők nagyon keményen dolgoztak azon, hogy a játékosok számára a remélhető legintenzívebb és legkoncentráltabb szakaszokat biztosítsák, és a játék az utolsó szinteken valóban magától értetődik.

A fejlesztők szinte minden klasszikus sidescrollerből merítettek ötleteket, és egy játékba rakták őket, valószínűleg legalább 5 különböző sorozatra lehet kiszúrni a tervezési utalásokat, pedig úgy tűnik, Rastan egyszerűsége és az eredeti Castlevania volt a forrásanyag. 4 különböző karakter van, amelyek mindegyikében van valami trükk, eredetileg egy lánnyal kezdtem, aki képes blokkolni bizonyos típusú támadásokat, de úgy tűnik, hogy mindegyik karakternek más attribútumai vannak, mint például a támadási keretek és a sebesség, és van néhány speciális mozdulata is. Érdekes módon a nyilvánvaló együttműködési hajlandóság ellenére teljesen szólóban játszik.

Úgy érzem, ehhez a játékhoz nem kellett sztori, de remek információk vannak benne a karakterekről, Atlantisz történetéről, a szörnyekről, sőt van egy bejegyzés is, ami megmagyarázza, miért ugrasz le a feneketlen gödrökbe. Ez egy egyszerű bekezdés, de Conan és Ray Harryhausen filmek rajongójaként nyilvánvaló, hogy a szerző ismerte eredeti történeteit.

Nem tudom, hányan emlékeznek majd a Blades of Vengeance nevű játékra, aki ezt olvassa a Mega Drive-on? Ez egy Beam Software cím volt 1993-ból, ami sok szempontból majdnem olyan, mint egy Proto-Abathor. A Blades of Vengeance, egy kooperatív akcióplatformer – lenyűgöző grafikával – lehetővé teszi két játékos együttműködését egy fantáziavilágban, ahol együtt dolgozhattok a “sötétség erőinek” elpusztításán. Ez egy olyan játék volt, amelyet sokat játszottam az öcsémmel, és bármennyire is szerettük az ötletet és az előfeltételt, kellemetlen problémákkal járt. A karakterbetűk túl nagyok voltak, a kamera túl nagy volt, az ellenségek és a fegyverek hatótávolsága a játékos előtt volt, és ti – őszintén szólva – egymás útjába kerültetek, miközben pixel-tökéletes ugrásokat próbáltatok végrehajtani.

Ennek ellenére az atmoszféra, a környezet és a környezet nagyon vonzó volt számunkra, mint fiatal játékosok számára. Ez a játék a mai napig a birtokomban van, és az elmúlt harminc évben minden alkalommal ugyanezt éreztem, amikor elindítottam. Imádom a nosztalgiát, amit ezzel a játékkal töltök… de nagyon-nagyon szeretném, ha jobb lenne. Az Abathor valójában a Bosszú pengéi, amit jól csináltak.

Játssz a négy hős egyikeként, és megpróbálod legyőzni a gonoszt ugrálással, vágással és kitéréssel. Ne hagyd, hogy a kitérő elsodorjon, ez nem a Dark Souls. A bemeneteid gyorsak, a karaktered pedig gyorsan reagál, de a játék előrehaladtával az ellenségeid száma és kompenzációs képessége nő.

A játékmenet kiváló egy egyszerű harcrendszerrel, amely támadó, erős támadást, ugrást és kitérést tartalmaz tárgyakkal, frissítésekkel és idézéssel, hogy segítsen a változatosságban. A harc és a mozgás stílusa megegyezik Castlevania stílusával. Lépésről lépésre harcolj az ellenségekkel, és lépj fel karaktereddel, miközben olyan szörnyekkel nézel szembe, amelyek egyre nehezebbé válnak, minél közelebb érsz a kapuhoz. Minden boss-harc egyedi, és nincs két egyforma távírótámadás. Lehet, hogy van kettő, ami szerintem nem egészen “igazságos” abból a szempontból, hogy hogyan okoz kárt, de vizuálisan mind lenyűgöző.

Teljesen egyértelmű, hogy ennek a játéknak a vizuális effektusai és hangzása a régi címek hangulatát tükrözi. A játék az engedély nélküli Conan esztétikáját a SNES hozta neked. Az első két világban úgy gondoltam, hogy a játéknak nem sok mindent lehet mutatnia. De ez elég szokványos mocsári cucc volt, és úgy gondoltam, hogy olyan jó, mint ebben az indie játékban.

Első pillantásra nem vettem észre, hogy ennek a játéknak sok világa van, mindegyikhez különböző témák és mechanika illeszthető. A dzsungel világában még egy Atari-stílusú Pitfall szint is létezik, amely csak egy szinten jelenik meg. Nagy választék a környezetekben, ahol minden területen egyedi ellenségek vannak, amelyek eltérően viselkednek, és az animációk simák és olvashatók. A zene úgy szól, mint valami Golden Axé, fantasztikus és tökéletesen passzol a hangulathoz. Főleg főnöki harcok idején.

Általánosságban elmondható, hogy ha szereted a klasszikus, egyszerű játékmenetű játékokat, biztos vagyok benne, hogy élvezni fogod az Abathor élményét, hiszen mindenféle tervezési utalást láthatsz, mind a játékmenetben, mind a megjelenésben. A játék első 90 percét azonban egy kicsit hidegnek tartottam, főleg azért, mert a nehézség csak a 4. világban jelentkezik, de aztán a játék második felében nagyon jól éreztem magam. Íme egy nagyon hosszú játék, remek filmzenével és nagyszerű látványvilággal, amivel remekül szórakoztam, néhány furcsaságtól eltekintve, még szólóban is.