Játék áttekintése Schematic Void

A Schematic Void egy nagyon érdekes indie kirakós játék, ami arra kényszerít, hogy a megszokottól eltérően gondolkodj, ami kihívást jelent. De van benne néhány hasznos tipp is. Ez egy furcsa játék, amit leginkább úgy lehetne leírni, mint egy olyan helyzetet, amikor a fejlesztő még nem fejezte be a játékot. Feladta és félbehagyta a fejlesztési folyamatot, így rád marad a digitális rendetlenség eltakarítása. Tehát a játék nem csak a rejtvények megoldásáról vagy egy történet követéséről szól; hanem magáról a játék befejezéséről.

Ha a Schematic Voidot játékmenet szempontjából kellene megítélnem, azt kellene mondanom, hogy egyetlen műfajba sem illik. Első pillantásra egy 12 szakaszos kirakós játék, ami egy egyszerű „teljesítsd az áramkört” gyakorlattal kezdődik. Ahogy haladsz előre, a szintek egy kicsit bonyolultabbá válnak.

Nem azt akarom mondani, hogy az áramkörök bonyolultabbá válnak. Inkább a furcsa körülményekről és árnyalatokról szól, amelyeket minden jelenethez hozzáadnak. Szó szerint kijavítod a hibás logikát, újrakapcsolod a rendszereket, és furcsa kódrészleteket oldasz fel, miközben a játék visszavillan rád a képernyő mögül.

Azt fogod tapasztalni, hogy a játék kreativitással tündököl, miközben furcsaságokkal találkozol, amelyek mindegyikének megvan a maga célja a játékban. Megjegyzés: Csak azért, mert egy pálya az első végigjátszáskor azt jelzi, hogy „kész”, még nem jelenti azt, hogy végeztél vele. Idővel négy eszközt kapsz: egy gereblyét, egy csavarhúzót, egy ceruzát és egy nagyítót. Időről időre ezek az eszközök olyan beszélgetésbe kezdenek, hogy a fejed vakarod. Ez egy nyom volt? Vagy csak véletlenszerű csevegés?

Van néhány olyan funkció, ami megkönnyíti a Schematic Void játékát. A kurzor alakja jelzi, hogy melyik eszköz aktív, és kiemelve jelenik meg, ha használható. Minden képernyőn van egy súgó gomb is, és a súgó eléréséért nincs büntetés. A játék későbbi szakaszában, miközben a pályákat görgettem, és próbáltam kitalálni, mit tegyek ezután, a legértékesebb tippet a következőnek találtam: „Nincs több tennivaló ezen a képernyőn!”

Miután mind a tizenkét pályát teljesítetted, készülj fel arra, hogy egy csomó pályán kell fel-le menni. És készülj fel arra, hogy minden eszközt minden tárgyon kipróbálsz. Más játékokban ez talán taszító lett volna. Ebben a játékban ott van az öröm, hogy felfedezed, mi változott, majd hangosan felnevetsz, amikor elérkezik a “megértettem” pillanat. A Schematic Void értelmetlen, de zseniális.

A grafikára vagy a hangra nincs panasz. Vizuálisan a Schematic Void minimalista stílusa valóban csodálatra méltó. A játék 2D-s grafikája szándékosan kézzel rajzolt és különösen absztrakt, folyamatosan új módszereket találva arra, hogy találgass, mi a valóság és mi a megrendezett. Úgy éreztem magam, mintha egy félig lineáris, félig filozófikus vázlatokkal teli nyitott vázlatfüzetet lapozgatnék játék közben.

A játék zenéje vidám háttérzenét és hangeffektusokat tartalmaz. Ahogy telt az idő, bevallom, azon kaptam magam, hogy leveszem a fejhallgatómat, és csak élvezem a csendet. Nem azt mondom, hogy a zene rossz, de számomra nem igazán tett hozzá semmit az élményhez.

Végül, ha befejezed a játékot és megnézed a stáblistát, akkor képesnek kell lenned megszerezni az összes achievementet. Általában a legváratlanabb pillanatokban jelennek meg, és mindegyik mosolyt csalt az arcomra. A haladásod automatikusan fájlba kerül. Ez tökéletesen működött, és semmi panaszom nincs a explicit mentési funkció hiányára. Kicsit több mint 5 órát töltöttem vele, és soha nem untam meg a Schematic Voidot. Ha egy szokatlan, saját tempójú, kreatív gondolkodást fejlesztő gyakorlatra vágysz, ami feldobja a lelked, erősen ajánlom, hogy próbáld ki.

Összességében a Schematic Void az egyik legszokatlanabb kirakós játék, amivel mostanában találkoztam. Elsőre a játék áramkör-javítással járó rutinok sorozatának tűnik, de nagyon gyorsan megjelennek új mechanikák, amelyek minden szinten hozzáadódnak és megváltoznak. Folyamatosan vissza kell térned, hogy valami újat fedezz fel.

A szintek változatosak, különböző kirakós ötletekkel, és a zene is ennek megfelelően változik – mindez nagyon lebilincselővé teszi a játékot. Időnként még vicces is. Úgy tűnik, a játék jóindulatúan provokálja a játékost. A filmzene érdekes – annyira, hogy külön is meg akarom hallgatni –, a grafika pedig meleg és hívogató, sőt, örültem, hogy sok váratlan és szokatlan, mégis vicces elemet találtam a játékban. Néha nem érted azonnal, mit kell tenned, de amikor mégis, nagyszerű érzés.